„Ő már hol tart hozzám képest és mennyivel jobb nálam.” vagy „Na, nála tuti jobb vagyok, aztán mégis mennyien követik.” hangzottak el a fejemben ezek a gondolatok, amikor a konkurenciát vizsgáltam vállalkozásom indítása elején. Nem vagyok büszke ezekre a gondolatokra, főleg azokra, amivel gondolatban másokat húztam le, hogy magamat erősebbnek hihessem.
Advent. Meghittség. Kézzel készített koszorú, mézeskalácssütés, kézzel készített ajándékok. Ez nálatok is mind megvan ugye? 🙂 Vagy hogy megy ez a mai világban?
Karrierváltás a Pozitív Pszichológia szemüvegén keresztül. Egy neves szálloda jól fizető pozíciójából váltani? A biztonságot jelentő alkalmazotti létből belevágni az ismeretlenbe? Elköszönni egy szuper munkahelytől, szeretett munkatársaktól? Sőt azóta még egyszer váltottam …. 🙂 Kész őrültségnek hangzik. A történetem 2016-ban kezdődött.
Olvastam nem rég egy cikket, mely a pozitív gondolkodást támadta. Rögtön „tollat ragadtam”, hogy leírjam, ami bennem van ezzel kapcsolatban.
Íme, ami engem a Pozitív Pszichológiával kapcsolatban zavar, és ami miatt kötelességem a tudományág felfedezéseit tisztán és érthetően a kezetekbe adni.
Célom ezzel az írással, hogy felívjam a figyelmeteket, hátha ti is tudtok még jobb tömegközlekedők lenni, vagy pozitív attitűdötökkel, példamutatással tudjátok segíteni a változást.
Itthon (Pécsen) általában ügyetlenebb vagyok. Az átlagnál többször ejtek le dolgokat, rontok el recepteket, többször vagyok kétbalkezes, mint egyébként. Nem tartom magam ügyetlennek. Itthon viszont ez az imidzsem.
Mire fókuszálunk? Hogy “Uhh, mennyi van még előttem, vajon képes leszek-e rá?” vagy arra hogy “Hű, már mennyi mindent elértem”?
Először is szögezzük le, hogy dönteni tényleg csak jól lehet.
Szívből ajánlom. Irány a Centrál Színház, menjetek és nézzétek meg a darabot! Pokorni Lia egyszemélyes előadása. Vagyis majdnem egyszemélyes.
"Már egy ideje jól vagyok. Az normális?"