BLOG

Azt gondolom, hogy az utóbbi 8 év folyamatos munka saját magamon, tudatosságom építése óriási segítség a vállalkozásom építésében. Amit egy ilyen programon hallok, igyekszem lefordítani a saját rendszeremre (már amit lehet), így könnyebb a megértés, tanulás. Ezt osztom meg most veletek, mit tudok összekapcsolni az ottani élményeim közül a Pozitív Pszichológiával. A sorok között fény derül arra is, honnan ered a cím és miért gondolom, hogy Pongor-Juhász Attilánál tanulni versenyelőny.

Szokták mondani, minden kezdet nehéz. Ez is csak egy hiedelem, gondoltam. De azért némi igazság van benne. Nem minden alkalommal nehéz valamit elkezdeni vagy felfuttatni, de van, amikor igen. Akkor érdemes észnél lenni. Erről írok ebben a cikkben.

„Vajon most mit gondolnak rólam?” „Biztos azt hiszik, hogy ez tök hülye kérdés.” Két mondat, amit kihangosítok a fejemből.
Elmesélek nektek két esetet, amit nem rég megéltem.

„Ő már hol tart hozzám képest és mennyivel jobb nálam.” vagy „Na, nála tuti jobb vagyok, aztán mégis mennyien követik.” hangzottak el a fejemben ezek a gondolatok, amikor a konkurenciát vizsgáltam vállalkozásom indítása elején. Nem vagyok büszke ezekre a gondolatokra, főleg azokra, amivel gondolatban másokat húztam le, hogy magamat erősebbnek hihessem.

Advent. Meghittség. Kézzel készített koszorú, mézeskalácssütés, kézzel készített ajándékok. Ez nálatok is mind megvan ugye? 🙂 Vagy hogy megy ez a mai világban?

Karrierváltás a Pozitív Pszichológia szemüvegén keresztül. Egy neves szálloda jól fizető pozíciójából váltani? A biztonságot jelentő alkalmazotti létből belevágni az ismeretlenbe? Elköszönni egy szuper munkahelytől, szeretett munkatársaktól? Sőt azóta még egyszer váltottam …. 🙂 Kész őrültségnek hangzik. A történetem 2016-ban kezdődött.

Olvastam nem rég egy cikket, mely a pozitív gondolkodást támadta. Rögtön „tollat ragadtam”, hogy leírjam, ami bennem van ezzel kapcsolatban.
Íme, ami engem a Pozitív Pszichológiával kapcsolatban zavar, és ami miatt kötelességem a tudományág felfedezéseit tisztán és érthetően a kezetekbe adni.

Célom ezzel az írással, hogy felívjam a figyelmeteket, hátha ti is tudtok még jobb tömegközlekedők lenni, vagy pozitív attitűdötökkel, példamutatással tudjátok segíteni a változást.

Itthon (Pécsen) általában ügyetlenebb vagyok. Az átlagnál többször ejtek le dolgokat, rontok el recepteket, többször vagyok kétbalkezes, mint egyébként. Nem tartom magam ügyetlennek. Itthon viszont ez az imidzsem.

Mire fókuszálunk? Hogy “Uhh, mennyi van még előttem, vajon képes leszek-e rá?” vagy arra hogy “Hű, már mennyi mindent elértem”?