Barion Pixel

Tűrőképességünk határán? – 9 tiPP, ami segíthet

„Valószínűleg még nem vagyunk a határán. Még csak a közelében sem. És lehetne ennél sokkal rosszabb is a helyzet.” – mondja ezt az optimista énem. De én sem vagyok mindig derűlátó. Mégis mit tehetünk, amikor azt érezzük ELÉG VOLT és azt akarjuk, hogy vége legyen, nyugalom legyen és újra lehessen kapcsolódni, megélni a szabadságot?

Ha tetszett, akkor oszd meg másokkal is!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email

Szóval két oldalról közelítem meg ezt a kérdést.

Egyrészt amikor az optimista oldalam a hangosabb, azt mondom, hogy erősek vagyunk. Kibírjuk ezt a helyzetet is, amiben már majd egy éve benne vagyunk. Átvészeljük. Reménykedve, hogy egyszer vége lesz.

Az is eszembe szokott jutni, hogy lehetne rosszabb is. Azért ha jobban belegondolunk, az alap szükségleteink megvannak, van fedél a fejünk felett, enni, innivaló, meleg a lakás és internet… 😉 Viccet félretéve, igaz a mondás, hogy az erősödik, amelyik felé a figyelmünket fordítjuk. Ha képes vagy minden sz@r ellenére az értékeset is meglátni magad körül nem csak a hiányt, már egy fokkal jobb a helyzet.

De másrészt én sem vagyok mindig derűlátó. Már rettentő elegem van a bezártságból, a maszkviselésből, abból hogy bepárásodik a szemüvegem az utcán (úgyhogy nem hordom, ezért nem látok semmit, ami szintén idegesít), hogy nem lehet menni sehova.

De ez valójában mind mellékes.

Leginkább a szeretet és emberi kapcsolódás hiányát élem meg fájdalmasan.

Ebből a szempontból öröm az ürömben, hogy van összehasonlítási alapom. Az első karantént párkapcsolatban, szerelemben töltöttem. Lényegesen könnyebb volt. Nap végén volt kihez szólni, volt kit megölelni, összebújni, a nehezebb pillanatokat együtt átvészelni, átsegíteni egymást. Jobban éreztem, hogy számítok, hogy fontos vagyok.

Ez most nincs. Cserébe be vagyunk zárva, vagyis elvileg nem vagyunk, de mégis áll az élet. Nincs az a nyüzsgés, lényegesen kevesebb lehetőség van kapcsolódni akár barátokkal, akár idegenekkel.

Érdekes, mert én kifejezetten szeretek egyedül is lenni. De már érzem, fizikailag érzem a kapcsolódás hiányát. Jó kísérlet ez, saját bőrömön megérezni, hogy mennyire fontos ez. A SZERETET ÉLTET.

Nos, a nap végén mindegy mennyire rossz most, csak az számít, hogy a jelenlegi feltételekkel és lehetőségek mellett mégis mit tehetünk, hogy elviselhető, átvészelhető legyen ez az időszak.

Összegyűjtöttem neked 9 dolgot, ami nekem segít ebben a nehezebb időszakban.

Ha már másokkal kevesebbet tudok kapcsolódni, az önszeretetet, öngondoskodást erősítem.

  1. Reggeli meditáció – Korábban csak heti 2-3-szor meditáltam. Most minden nap legalább 20-25 percet meditációval töltök. Jelenleg főként Joe Dispenza meditációt alkalmazom, vegyítve egy kis hála és szeret meditációval. Barbara Fredrickson Loving Kindness Meditációja (LKM) kifejezetten a szeretet érzés erősítésére fantasztikus. Ezt a meditációt megtalálod a könyvemben is.
  2. Sport – Nem engedem, hogy az itthonlevés, lustaság és alacsonyabb motiváció visszatartson a sportolástól. Bevallom, most nem vagyok ugyanolyan lelkes, mint az első karantén alatt, de igyekszem ebből a helyzetből is kihozni a legjobbat. Hetente 4-szer sportolok, ebből kettő biztosan saját súlyos, intenzív edzés és mellé újból beillesztettem a jógát.
  3. Napi séta, levegőn levés – Egészen bele lehet kényelmesedni az állandó otthonlevésbe. Néha azt veszem észre magamon, hogy a szemetet is rest vagyok levinni. Pontosan ezért tudatosan beterveztem a munka utáni sétát, legalább heti 3-4-szer. A reggeli kávét olykor-olykor a csípős hidegben fogyasztom el a teraszon. Pizsamában és nagykabátban 🙂 Ilyen apróság is óriási változatosságot tud okozni.
  4. Forró fürdő – Előfordul hogy esténként zuhanyzás helyett forró habfürdőt veszek. Ilyenkor vagy olvasok fürdés közben, vagy gyertyákat gyújtok és egy pohár bor társaságában töltöm az estét 🙂 Máris is nem vagyok egyedül 🙂
  5. Sírós filmek – Az elmúlt hétvége nekem erről szólt. Az utóbbi pár napban kifejezetten rossz hangulatom volt, olyan igazán szomorúnak, magányosnak, kétségbeesettnek éreztem magam. Ilyenkor örömmel nézek olyan filmeket, ami az élet nehézségeiről és az abból való felemelkedésről szól. Közben sírok és hálát adok, hogy egészséges vagyok és van erőm, hogy változtassak az életemen.

6. Segíteni másokon – Talán hallottad már, de én is megerősítem. Felemelő érzés az a fajta kapcsolódás, amikor segítesz másokon. Most épp azon ügyködöm, hogy a könyvemet olyan helyeknek, olyan szervezeteknek ajándékozhassam, ahol a legnagyobb szükség van rá.

7. Segítséget kérni – Újabban ezt is gyakrabban teszem. Akár esti órákban is felhívom a barátaimat, hogy hallgassanak meg, figyeljenek rám egy kicsit. Gyakran nem a megoldásra van szükségem egy-egy helyzetben, csupán arra, hogy valaki jobban figyeljen rám, és érezzem, hogy fontos vagyok, szeretve vagyok. Még ha távol is egymástól…

8. Írni a fájdalmadról – Ez is a szokásaim része lett most. Csak írok, engedem, hogy kijöjjön belőlem minden érzés cenzúrázatlanul. Sokat segít megtisztulni, átmenni a nehéz érzéseken. Amit aztán megkönnyebbülés, hála és remény váltanak fel.

9.Barátnő-hotel”-ben egy éjszaka – Hívhatnám ezt Zsuzsi-hotelnek, Lujzi-hotelnek (barátnőim) is 🙂 Szóval, manapság bekéreckedem a barátaimhoz aludni egy-egy éjszakára. Kis változatosság, máshol ébredni, jó érzés a törődés, amikor valaki más készíti el a reggelimet, főz nekem kávét és együtt nézünk egy filmet a kanapén.

Ha gondolod próbálj ki néhányat ezek közül. Vagy oszd meg velem, neked mi válik be!?

A nap végén rajtunk, rajtad múlik hogyan tovább. Nem vagy egyedül!

Az első fejezetet ajándékba adom

Olvastad már a könyvem első fejezetét? Ha nem, regisztrálj itt és máris küldöm e-mailben.

További tartalmak böngészése:

Blog

Amikor azt érzed, nincs remény, nincs tovább

Ahogy a legutóbbi cikkemben írtam, a szakítás nem volt könnyű, de mégis azt érzem, jól vettem az akadályt.
Ez viszont rengeteg energiámat felemésztette. Észre sem vettem, hogy miközben tettem a dolgom, igyekeztem a legjobban átvészelni az az időszakot, nagyon elfáradtam benne.

Hozzászólások