Barion Pixel

Szakítások, válságok – hogyan éld túl?

A 2020-as év sokunk számára hozott váratlan helyzeteket, nem várt nehézségeket. Csak kapkodtuk a fejünket az életünk gyors és drasztikus megváltozásán. Aztán alkalmazkodtunk, ahogy tudtunk. Ebben és a következő blogcikkemben két olyan történetet mesélek el neked, ami eléggé próbára tett.

Ha tetszett, akkor oszd meg másokkal is!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email

Talán hallottad már tőlem azt a betűszót, hogy VUCA világ. Változó, bizonytalan, komplex és kétértelmű. Ezt a Covid alatt hatványozottan megéljük, de vírustól függetlenül is ez a helyzet.

Szóval, amit ma biztosnak hiszel, holnap már huss, el is röppenhet. 

Mint az én biztosnak és erősnek hitt kapcsolatom…

Viszont ahogy szintén mindig mondom, az élet ilyen. Ezt választottuk, mikor megszülettünk, minden örömével és fájdalmával együtt. Ezen nem tudunk változtatni.

Csak a hozzáállásunkon, nézőpontjainkon.

Tavaly novemberben a mi kapcsolatunk Petivel egy válaszúthoz ért, és másképp gondolkodtunk a jövőről.

Nem volt egy sétagalopp az elválás, de elfogadtam, hogy ebben ennyi volt. Utólag már könnyebb róla beszélni, utólag már látom a miérteket és a pozitív hozadékát is.

Ebben a posztban szeretettel osztom meg veled ennek az időszaknak a felismeréseit, és hogy hogy vészeltem át.

Te pedig azt veszel ki belőle, ami neked jól esik 😉

Az elválás folyamatában a hozzáállásom volt az, ami mindent meghatározott:
  • nem a külső tényezőket okoltam, nem azokat a mondatokat hajtogattam, hogy „Miért történik ez velem? Miért érdemlem ezt?”
  • segítséghez fordultam, és kibeszéltem, feldogoztam a helyzetet a lelki segítőmmel
  • igyekeztem apróságokkal örömöt csempészni a mindennapokba.
    • én is csináltam a 30 napos LELKI(immun)ERŐSÍTŐ kúra feladatait
    • finomságokkal kényeztettem magam
    • ha csak 10-15 percre is, de ráálltam arra a nyamvadt jógamatracra
    • olvastam (többnyire lelkesítő, “az-univerzum-szeret-engem” típusú könyveket 🙂 )
    • meditáltam – nagyon sokat
    • többször mentem sétálni, mint egyébként szoktam
    • néztem a Grace Klinikát – tetszett, hogy érzelmes, hogy jók a mondanivalói és nagyon emberi. És mivel ez egy kórházi sorozat, ezért viszonylag sokan halnak meg benne. Ez eszembe juttatta, hogy legalább én élek.
    • felhívtam/meglátogattam az összes barátomat és arra kérem őket, hogy csak együttérzően hallgassanak végig, öleljenek (akinek most belefért), szeressenek. És nevettessenek meg. Mert nevetni mindig tudok.
  • közben pedig emlékeztettem magam, hogy ez is el fog múlni. Ami reményt adott. Van miért felkelnem, remélve, hogy holnap jobb lesz.

Ez persze nem mindig történt meg. Volt, amikor ugyanolyan szomorú volt a reggel is.

Továbbá két dolgot figyeltem meg. Amikor ködös, borús volt az idő, kifejezetten nehezemre esett bármit is derűsen látni. Soha így még nem volt rám befolyással az időjárás. A másik pedig a hétvégékhez kötődik. A “munkás” hétköznapok sokkal gyorsabban, jobban teltek, mint a hétvégék. Még akkor is, amikor hétvégére tudatosan sok munkát terveztem. Valahogy a fejemben volt a hétvége-tudat, és hogy mások most meghitten töltik a pihenőidejüket. Ahogy én is tettem ezt, nem is olyan rég…

Az ünnepekről már nem is beszélve…

Ráadásul a karácsonyi időszak a vállalkozásomban is hozott kihívásokat. Pl. a karácsonyi könyveladás sem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Egyik este beültem egy forró kádba és zokogni kezdtem. Egy nagy csődtömegnek éreztem magam. A munkában és magánéletben egyaránt sikertelennek… 🙁 (Erről fog szólni a következő posztom, jövő hétfőn.)

A bánatos napokat elfogadtam és megéltem a maguk teljességében.

Igyekeztem annyira figyelni magamra, hogy mindig tudjam, épp mire van szükségem a gyógyuláshoz. Volt, hogy csak sírni volt kedvem, volt hogy nassolni, volt, hogy egész nap aludni, volt hogy picit mozogni, sétálni, jógázni.

Hál’ Isten akadtak pozitív történései is ennek az időszaknak. A könyvolvasók visszajelzései hihetetlen sokat jelentettek. Mint egy falat kenyér, olyan volt egy-egy pozitív vélemény, hogy mennyit adott nekik az írásom.

Így utólag visszanézve, azt érzem, hogy amit tudtam, megtettem a jól-létemért. Nálam jól vizsgázott a módszerem 🙂

Azért említek pár vicces dolgot is ebből az időszakból, mert nagy örömömre a humorérzékem nem hagyott el.

Volt egy nap, amikor a kifli.hu-n rendeltem pár dolgot. Ben&Jerry’s fagyit, két csomag tortilla chipset, hozzá sajtszószt, virslit és mustárt. Azon mulattam magamban, hogy már csak az alkohol hiányzik a listámról és rendelhetném Bridget Jones névre is 🙂

Na meg a másik. Mikor Peti elment, elvitte magával a kovászt. Amit nevelgetett. Hallottál már olyat, hogy féltékenynek lenni/irigykedni egy kovászra? Mert ugye még a kovász is több figyelmet kap onnantól a Petitől, mint én. Következő könyvem lehetsége címe: Féltékenynek lenni egy kovászra. Kasszasikernek ígérkezik 🙂 (Szeretem kihangosítani ezeket a gondolataimat, mert sokszor szégyellünk ilyeneket kimondani, pedig hasonló gondolatok mindenki fejében megfordulnak. Ezzel sem vagy egyedül!)

Szóval így.

Az élet nem mindig úgy alakul, ahogy elterveztük. Sajnos. (Vagy hál’ Isten? – ami arra vonatkozhat, hogy sokszor az életnek jobb terve van számunkra. Csak mi még nem tudjuk…)

Viszont érdemes tudnod, hogy a legnyomorúságosabb helyzetből is van kiút, mindig van segítség, és a változás mikro lépésekkel történik.

De azokat a mikro lépéseket meg kell tennünk magunkért. Meg kell tenned magadért minden egyes nap, ha talpon akarsz maradni!

Ahogy tavaly hatványozottan megéltük, bármikor jöhet egy külső körülmény, ami mindent megborít, de változtatni nem tudsz rajta.

Mégis mit tehetsz?

  • Az itt és mostban tudod magad erősíteni és felkészíteni magad az ilyen helyzetekre. Tedd magad küzdőképessé, mentálisan erőssé, hogy bírd a strapát, amikor beüt a krach. Például olyan rövid, de mégis nagyon hatásos gyakorlatokkal, amiket én nap, mint nap megosztok veled. (például az Élhetsz máskéPP alaPProgramban)
  • És amikor benne vagy, apró lépésekkel, akár napról napra élve, de tudsz tenni azért, hogy mégis legyenek örömteli pillanataid és a lehető legkevesebb fájdalommal vészeld át. (Lásd feljebb, amiket én is tettem, hogy jobban legyek.)

Meg fogsz lepődni, hogy az öröm és hála érzései mennyit tudnak adni ahhoz, hogy kibírd. Meg fogsz lepődni, hogy a remény érzése milyen erővel bír és mekkora lökést ad, hogy továbbmenj, tovább csináld. (Ez például három nagyon fontos érzés, amit a Pozitív Pszichológia is kutat.)

Nem lehet sorrendet állítani a között, hogy egy szakítás, betegség, munkahely elvesztése, egzisztenciális nehézség a könnyebb vagy nehezebb. Mindegyik más. Mindenki máshogy éli meg ezeket, és mindenkinek a saját fájdalma a legnagyobb.

De egy közös bennük. Mind kihívások (tanítások?!?!) az életünkben. Amik pedig jönnek. Jönnek maguktól. Kéretlenül. Váratlanul. Derült égből villámcsapásként.

Csinálhatod azt, hogy azon keseregsz, miért ilyen nehéz neked. Nézheted irigykedve mások látszólag!!! könnyebb életét és bánkódhatsz, hogy neked milyen nehéz.

De nem éri meg.

Mert egyrészt mindenkinek pont ugyanolyan nehéz (ugyanolyan könnyű), csak sokan nem beszélnek róla.

Másrészt a nap végén csak te, egyedül te tehetsz azért, hogy valahogy, ha csak egy kicsit is, de egyre jobban érzed magad.

Szeretném, hogy tudd, hogy nem vagy egyedül! A szomorúságoddal, fájdalmaddal, csalódásoddal, aggodalmaiddal, félelmeiddel.

Mindannyian valahol tartunk. Küzdünk, nevetünk, sírunk, örülünk és boldogulunk valahogy.

Tudd, hogy minden megvan benned, hogy az adott kihívásodat a lehető legjobban átvészeld!

Tudd, hogy el fog múlni és MINDIG JOBB JÖN!

Tudd, hogy benned van a megoldás! Mindenre!

Az első fejezetet ajándékba adom

Olvastad már a könyvem első fejezetét? Ha nem, regisztrálj itt és máris küldöm e-mailben.

További tartalmak böngészése:

Blog

Tűrőképességünk határán? – 9 tiPP, ami segíthet

„Valószínűleg még nem vagyunk a határán. Még csak a közelében sem. És lehetne ennél sokkal rosszabb is a helyzet.” – mondja ezt az optimista énem.
De én sem vagyok mindig derűlátó. Mégis mit tehetünk, amikor azt érezzük ELÉG VOLT és azt akarjuk, hogy vége legyen, nyugalom legyen és újra lehessen kapcsolódni, megélni a szabadságot?

Hozzászólások