Barion Pixel

Egy rémes tanácsadás tanulságai – 3 tippem neked

Friss történetem egy üzleti tanácsadóval folytatott beszélgetésről szól és az ebből leszűrt tanulságaimról.

Ha tetszett, akkor oszd meg másokkal is!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email

Ami most életem középpontjában áll, az a vállalkozásom építése, termékek kitalálása, ehhez megfelelő értékesítési rendszer összerakása. Ebben én (még) nem vagyok szakértő, ezért keresem a legjobb szakembereket. Hogy valami igazán fantasztikus dolgot alkossak segítségükkel.

Így találtam rá egy úriemberre. Facebook oldalán kicsit „odamondós” volt a kommunikációja, de alapvetően tetszett posztjainak üzenete és hitelesnek gondoltam.

Nagyon mellélőttem…

Részt vettem vele egy konzultáción, aminek az volt a célja, hogy megnézzük, érdemes-e együtt dolgozunk. A 45 perc végére úgy éreztem magam, mint egy nagy rakás sz@r.

A beszélgetés úgy zajlott, hogy ő rengeteg kérdést feltett, én pedig őszintén válaszoltam rájuk. Nem hazudtam, nem kerteltem, bevallottam, hogy ez nekem még nincs meg… a termékeim fejlesztésre szorulnak, a célpiacom pontosítást igényel, az egész üzletem felépítése még csak az elején tart.

Időnként megállított és megkérdezte „Visszajelezhetek őszintén?” Majd elmondta, hogy az, amiket mondtam, az miért nem jó, és hogyan kéne gondolkodni. Ami alapvetően totál hasznos volt, csak a hogyanja volt igazán kiábrándító.

Kb 3-4 visszajelzést kaptam, csak rosszat, egyetlen egy biztatás nem volt benne. Majd a beszélgetés vége fele rátett még egy lapáttal „Én a nulláról vagy 1-ről szoktam elkezdeni dolgozni a klienseimmel, te a mínusz 1-en vagy.”

Na hurrá.

Letettük.

Azt gondoltam ”Basszus, baromi sokat foglalkoztam már ezekkel, az nem lehet, hogy tényleg itt tartok…” Teljesen el voltam keseredve és a tehetetlenséget éreztem, hogy ha nem ő, akkor ki fog nekem tudni segíteni, hogy végre továbbléphessek.

A történet lényege nem az, hogy kifigurázzam ezt az embert, vagy bármiért is hibáztassam. Tény, hogy nem értek egyet a tanácsadói kommunikációjával.
A Pozitív Pszichológia pont azt mondja, hogy akkor tudsz elindulni a változás útján, ha tisztában vagy azzal a rengeteg kinccsel, ami benned van. Ez nem azt jelenti, hogy hímes tojásként kell valakit kezelni, meg valóban néha hasznos a „szemfelnyitás”, de ezt mind lehet egy konstruktív, mindenekelőtt pozitívan megfogalmazott visszajelzésbe csomagolni. Ami pedig sokkal motiválóbb, erőt ad a kitartáshoz. Én ebben hiszek.

Ő meg másban hisz, és az tök oké. Van egy sajátos stílusa, és ha jól csinálja a dolgát, akkor megvan ehhez a célpiaca és a kliensei is. Ez pont így van jól. 

Ez a történet rólam szól. Az, hogy nekem ez rosszul esett, az csak a saját önértékelésemen és a hiedelmeimen múlt. „Nem vagyok képes rá.” „Nekem ez nem fog menni.”

Ismerősek neked is?

Nekem ez egy gyenge területem még, ezt sosem titkoltam, pontosan ezért keresek egy mentort, aki fogja a kezem. Nem úgy születünk, hogy rögtön mindenben jók vagyunk. Amennyire magamba tudtam roskadni ettől, annyira tudtam is persze, hogy ezzel nekem van dolgom, úgyhogy én tudom megtalálni rá a megoldást is. Hogy még érthetőbb legyen, amíg magam alatt vagyok és őt hibáztatom, addig a tehetetlenség érzése dominál bennem, ha viszont elkezdek a mögöttes dolgokkal foglalkozni, a megoldást keresni, akkor ismét kezemben az irányítás saját életem felett.

Amit én rögtön tettem:

  • Átbeszéltem Petivel és kikértem a véleményét, hogy vajon én vagyok-e túl érzékeny. Abban is kértem segítségét, találjuk meg a fejlesztendő területeket ebben, adjon tanácsot a továbblépéshez.
  • Megkértem Kata barátnőmet (aki profi coach), hogy beszélgessünk, segítsen ezt a helyzetet más nézőpontba helyezni, meglátni a jó oldalát és adni egy kis motivációt, erőt a folytatáshoz.

Voltám már hasonlóban? Volt már hogy valakinek a véleménye egész könnyen a földbe tudott döngölni?

Teljesen rendben van, ha szarul esik egy-egy visszajelzés, főleg, ha egy gyenge területedet pécézték ki. De nem az a megoldás, hogy a másikat szapulod, inkább azzal foglalkozz, miért zavar ez téged, mi dolgod van vele.

3 dolog, amit te is tenni tudsz:

  • Először is fontos, hogy mindig mindig mindig legyen a fejedben, hogy amit a másik ember mond, az nem az igazság, az csak egy vélemény. Te döntöd el mit kezdesz vele.
  • Kérj azonnal más nézőpontokat olyan emberektől, akikben megbízol, és őszintén, konstruktívan mondják el meglátásukat! Iszonyat könnyű magunkat belepörgetni egy helyzetbe és sajnálni magunkat, hogy ez történt velünk. De ez csak bennünk zajlik. A mi hiedelmeink, magunkról alkotott véleményünk csinálják ezt velünk, és minél hamarabb ki tudjuk magunkat billenteni ebből, annál könnyebb lesz elengedni a szitut.
  • Ha már túl vagy az önsajnálaton, akkor kezdj el azon gondolkozni, hogy mit tudsz kivenni tanulságként a helyzetből, mit tudsz tanulni belőle, hogy tudsz ebben erősödni. (És ezt az önsajnálat dolgot nem rosszból mondom. A panasz az önsajnálat. A másikra való mutogatás az önsajnálat. És igyekeztem nem panaszkodni, de azért bele-bele csúsztam. A Petinek még ironikus hangon, a fiút utánozva adtam vissza a sztorit. Aztán lehiggadtam, és tudtunk erről nyugodtan is beszélgetni 🙂 ) 

 

Lényegében csomó hasznosat kaptam. 45 percben rávilágított olyan dolgokra, amikre eddig nem gondoltam. Mondott olyan üzleti tanácsokat, amiket valóban érdemes megfogadnom. Megerősített abban, hogy milyen emberekkel tudok és akarok együttműködni. Örömmel tölt, hogy megválaszthatom, kikkel dolgozom együtt. 

Mivel most instant megéltem, mennyire romboló tud lenni egy ilyen attitűd, az is beugrott ötletként, hogy kifejezetten tanácsadók (üzleti, biztosítási tanácsadók, személyi edzők, stb) számára is kialakítok egy programot, és megtanítom őket, hogyan tudják pozitív kommunikációval még sikeresebben támogatni ügyfeleiket., 

Hálás vagyok neki és értékesnek érzem a tudásomat. Meggyőződésem, hogy erre szüksége van a világnak.

A világban kint lévő események és tények nem jók vagy rosszak. Azok olyanok amilyenek. Rajtad múlik, mit kezdesz velük, hogyan címkézed és hagyod-e, hogy hatással legyen életedre, önértékelésedre.

Nem könnyű feladat bombabiztos önbizalmat építeni, de pontosan ezért van szükség azokra az apró szokásokra, mint a hálalista, büszkeséglista, magadról írt dicsérő beszéd, hogy egyre erősebb, magabiztosabb tudj lenni és talpon tudj maradni nehéz helyzetekben is.

Neked is menni fog!

Iratkozz fel a hasznos tartalmakért!

Értesülj a legfrissebb tartalmakról e-mailben!

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

A Feliratkozom gomb megnyomásával nyilatkozom, hogy elolvastam és elfogadom az Adatvédelmi Nyilatkozatot!

További tartalmak böngészése:

Blog

Interjú Máté Bence természetfotóssal

Ezt az interjút 2019. augusztusában készítettem Bencével. Ugyan az az időpont már régen volt, de Bence üzenetei nem vesztették aktualitásukat.
A beszélgetésben Bence azt is elmondja, szerinte miért lehetünk mi hálásak itt Magyarországon.

Blog

Nehéz ügyfelek. Nehéz emberek. Mit lehet tenni?

Nehéz emberekről máskéPP.
Vajon miért nehezebb az egyik emberrel szót érteni és miért gördülékenyebb a másikkal? És mit tudsz tenni, hogy mégis türelmes maradj? Erről szól ez a cikkem.

Hozzászólások